Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül. Hiszem, hogy mindennek eljön egyszer a maga ideje…
…de sokszor nehéz kivárni ezt a “maga idejét”, főleg ha tudatosan nagyon szeretnénk a dolgot. Ilyenkor mindig az a kérdés merül fel bennem: “miért pont én?” – miközben az ember ha körülnéz, még jó sokan vannak körülöttünk, akikkel egy cipőben járunk. Nehéz ilyenkor körülnézni, de valahogy meg kell találni az utat, ha az ember nem akar bezárkózni a maga kis páncéljába és végigszomorkodni az életét – NA ÉS ILYENKOR KELL EGY KIS HARMÓNIA!
Valahogy az élet megpróbáltatásai között muszáj megtalálni a szépet, a jót – még ha még oly kicsinyke is, mint ez a kis csoport hóvirág, amit jéggé fagyva a hideg széltől, az Írottkő mellett találtunk, Kőszegen, valamikor tavaly márciusban:
Olyan jó dolog most egy kicsit ezen nosztalgiázni, amikor a lakásunk még dobozokban áll, és amit egy hete elpakoltam, már azt se tudom, hová tettem… megint sok fronton kell helyt állni, de valahogy csak menni fog!
